Száz kegytárgyat adományoztunk a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonának

A Keresztény Jövőnkért Alapítvány kuratóriuma, konkrét igény jelzése alapján, ez év (2024) májusában úgy határozott, hogy falifeszület-gyűjtési akciót szervez a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthona részére. Történt ugyanis, hogy két évvel ezelőtt az otthon egyik lakójának a távozása nagyon megrázta a közösséget, és akkor felmerült a gondolat: jó lenne minden szobában egy-egy feszület, hogy a rá tekintőnek a testi és lelki nehézségek közepette erőt adjon, segítsen számára a hitbe kapaszkodni. A munkaközösség tagja, Marthy Elza által közvetített ötletet az alapítvány két vezetője, Vencser László és Varga Gabriella nyitottsággal fogadta és rögtön meg is kezdődött a jótékonysági feszületgyűjtés, aminek eredményeképpen szűk három hónap alatt ötven fali kereszt és legalább ugyanennyi más kegytárgy – szobor, rózsafüzér, szentkép… – gyűlt össze. Az adományt 2024. augusztus 11-én az otthon kápolnájában ünnepelt szentmise keretében vette át a Keresztény Jövőnkért Alapítvány vezetőitől Magyari Vencel igazgató.

Az eseményről itt lehet beszámolókat olvasni: